|
Post by Callista Black on Mar 31, 2007 9:40:23 GMT 1
24 éves lány. Nem túl magas, viszont, vékony nőies alkata van. Hosszú vörösesbarna haja hullámokban a vállára omlik. Zöldesbarna szeme, enyhén szeplős arca van.
Mindenféle ruhákat hord, de előnyben részesíti a feketét és a fehéret. Persze azért nem rabruhában járkál, elég jó ízlése van. Divatos cuccokat hord, de nem a legújabb divatot.
2001. március 23.-án született San Franciscoban. Csillagjegye kos, tehát temperamentumos, pattogós típus. Eléggé fel van vágva a nyelve, meg tudja magát védeni a jogtalan sértésekkel szemben.
Már kiskorában tudta, hogy nem olyan mint a többi gyerek, de arra, hogy boszorkány csak 14 éves korában jött rá. Ennek oka, hogy anyja aki boszorkány, meghalt egy démonnal vívott csatában, amikor Callista 4 lves volt. Apja egyszerű halandó, felesége halálát követően nem sokkal, elvett egy nőt feleségül. Callista sosem tudta megszeretni igazán nevelőanyját, és apjától is eltávolodott érzelmileg. Ezért amint befejezte a középsulit, elköltözött otthonról, és a saját lábára állt. Jelenleg, levelezőn jár egy marketinges képzésre, napközben pedig egy helyi irodában dolgozik egy kevés fizetésért, amiből azért eléldegél.
Úgy jött rá, hogy boszorkány, hogy észrevette, hogy amikor dühös lángra lobban valami körülötte. Rájött, hogy akarata összpontosításával képes lángra lobbantani tárgyakat. Persze megtanult azóta úrrá lenni ezen a képességen, úgy hogy már nem olyan veszélyes.
|
|
|
Post by Callista Black on Mar 31, 2007 9:40:50 GMT 1
Na remélem jó lesz és játszhatok... képet hogy lehet berakni oda ahol nektek is van? ?
|
|
|
Post by Wyatt Matthew Halliwell on Mar 31, 2007 10:40:22 GMT 1
A történet 2025-ben játszódik, és az erõidezt is sokallom: a tûzgyújtás és a telekinézis együtt külön-külön is erõs képességek, de ha a kettõt kombináloid, akkor egymást erõsítve hatalmasabb pusztitást tudsz intézni, mint ahogy azt egy kezdõ boszokránytól várná az ember. És olvasd át a hsz-ed, mert van egy csomó elgépelés, felesleges vagy hiányzó vesszõ.
|
|
|
Post by Callista Black on Mar 31, 2007 10:46:03 GMT 1
Kösz ezt nem tudtam! Javítottam is. Azonkívül jó a karilap, vagy hibás?
|
|
|
Post by Callista Black on Mar 31, 2007 10:47:46 GMT 1
És telekinézis törölve....
|
|
|
Post by Wyatt Matthew Halliwell on Mar 31, 2007 10:56:19 GMT 1
A modify profilnál tedd be az AvatarURL-hez a kép címét, és meg lesz jelenítve.
|
|
|
Post by Rowena Damaris on Mar 31, 2007 10:56:42 GMT 1
Ne légy szomorú! Nagyon sok jó dolgot lehet csinálni ilyen tűzes erővel
|
|
|
Post by Wyatt Matthew Halliwell on Mar 31, 2007 10:59:17 GMT 1
Vagy csak írd be ide nekem az URL-jét, és én is megcsinálom
|
|
|
Post by Callista Black on Mar 31, 2007 11:13:18 GMT 1
Nah egyenlőre ez a gagyi kép lesz amíg nem találok jobbat. De keresgélek!!! xD
|
|
|
Post by Wyatt Matthew Halliwell on Mar 31, 2007 11:15:39 GMT 1
Keresgélj csak. Én meg addig lelépek egy kis idõre, ha már Sandy nincs sehol...
|
|
|
Post by Callista Black on Mar 31, 2007 11:27:48 GMT 1
Na jó nem tom mitől mennek így össze a képek..... ha megtudod csinálni akkor légyszi
|
|
|
Post by Kassandra Boudlaire on Mar 31, 2007 11:38:29 GMT 1
Szió Callista! Nekem nagyon tetszik a leírásod, úgyhogy elfogadom a karilapodat. Idõvel, ha már túlestél/túlestünk pár nagyobb játékon, kaphatsz még új erõket, mivel ugye minden karakter folyamatosan fejlõdik. Úgyhogy tényleg nem kell búsulni! Ha megadod a képed URL címét, én megoldom, hogy nagyban látszódjon! Jó játékot!
|
|
|
Post by Callista Black on Mar 31, 2007 11:45:34 GMT 1
|
|
|
Post by Kassandra Boudlaire on Mar 31, 2007 15:35:50 GMT 1
Ugyan! Bízom benned, hogy jól fogsz játszani, ha meg nem az sem gond. Gyakorlat teszi a mestert! Köszi az URLT, feltöltöttem képtáramba, de még konvertálja a szemét, úgyhogy szerintem csak holnap tudom felrakni. Bocsi!
|
|
|
Post by Callista Black on Mar 31, 2007 17:06:13 GMT 1
Semmi gond! Viszont ezen héten nem nagyon fogok tudni játszani mert elutazom, úgy hogy kb. két, vagy másfél hét múlva kezdem, úgy hogy tőlem addig is ráérsz.
|
|